Back to the basics 3.
Az előző részből a lelkesebbek összegyűjthettek elég tudást ahhoz, hogy elkészíthessék a saját kis vályogkemencéjüket. A mostani részt szeretném egy idén nagy port felkavaró témával kezdeni: Jön a világvége! Ne értsetek félre, nem hiszem, hogy tényleg megtörténik, de gondoljunk bele, mi történne, ha egyik pilla
natról a másikra, valamilyen katasztrófa következtében megszűnne a kőolaj ellátás és az elektromos áram és önállóan kellene megteremtenünk a mindennapi élelmünket. Képesek lennénk erre?
Az egész „Back to the basics” projekt értelmezhető úgy is, mint egy kísérlet arra, hogy mi, hétköznapi városban élő emberek a természet adta lehetőségekből fel tudnánk-e tartani magunkat. A cikk végére megtudhatjátok, hogy mennyire lennénk veszélyben, ha a Maják mégsem tévedtek volna és idén Karácsony előtt valóban összeomlana a társadalom.
Az előző rész végére elkészült a kemencénk, már „csak” valamivel meg kellene „tölteni”.
A vályogkemencés kenyérsütés legfontosabb lépései:
1, Termelj / szerezz búzát!
2, A búzából készíts lisztet
3, Fűts be a kemencében! – ehhez kell majd gyújtós (papír, szalma vagy nagyon száraz rőzse) és tüzelőanyag (száraz rőzse, faágak, esetleg nagyobb fadarabok)
4, Készíts kenyértésztát!
5, Süsd meg a kenyeret!
Elkészítés módja:
1, Búza
A búza jelenleg a legfontosabb gabonánk a világon (meglepetésemre megelőzve a rizst), rengeteg fajtáját termesztik. Tavaly ősszel a „Back to the basics” projekt céljából megpróbáltam szerezni búza magot, hogy valóban az alapoknál kezdhessem a kenyérkészítést. Gondoltam az interneten biztos lehet rendelni egy kis ültetésre alkalmas búzát. Sajnos mint kiderült, ez (mily meglepő!) nem egy elterjedt, otthoni kiskertben űzött hobbi. A legkisebb kiszerelés is 10 kg volt, ami túllőtt az én terveimen, ezért segítséget kértem a facebookon, hátha akad egy ismerősöm, aki tud segíteni. Egyik régi osztálytársam szerzett is nekem egy kisebb adagot (köszönet még egyszer!), így a búzát még időben el tudtam ültetni kb. 12 m2-en. Mire a fagy beállt meg is nőtt kb. 5-10 cm hosszúra. A terv szerint teljesen bio módszerekkel szerettük volna nevelni a növénykéket, ami sikerült is. Leszámítva azt, hogy ősszel jó kis baromfi trágyát ástunk bele a talajba (mivel savanyítja az amúgy lúgos talajt, magas foszfortartalma pedig serkenti a gyökérképződést), komolyabb gondozást nem is igényeltek. Utána egészen az aratásig nem csináltunk velük semmit. A gaznak esélye sem volt, annak ellenére, hogy nem volt túl napos a terület, szépen megnőttek a búzanövénykéink és a kalászok is megjelentek. Egy városi gyereknek, mint amilyen én vagyok, érdekes volt megfigyelni, ahogyan a kalászok a száron keresztül egészen a növény tetejéig átpréselték magukat.
2, Búzából liszt
Elöljáróban csak annyit, hogy minden elismerésem ősapáinknak, akik még a malom feltalálása előtt ezt mind kézzel végezték hatalmas területeken. Nyár végére szépen megsárgultak a kalászok, a búzát learattuk, majd 
egy ollóval!! egyesével levagdostuk a kalászokat, hogy a csépléshez ne kelljen a szárakkal bajlódni (ez kb. 2 óra hosszat tartott). A cséplés azonban ennél is nehezebben ment. Az első adagot egy rongyba tekertük bele, majd azt egy lapáttal ütve próbáltuk kiverni a búzaszemeket a kalászból, sajnos itt idővel a csomagolás szétesett és elkezdtek kiesni a búzaszemek, amely az eleve kis mennyiségű búza miatt felvállalhatatlan veszteség volt. Ezután először becsomagoltuk a kalászokat, majd minden frusztrációnkat kiengedve elkezdtünk rajta taposni, ugrálni. Végül a taposott eredményt átettük egy nagyobb műanyag teknőbe melyből egy hajszárítóval kifújtuk a kicsépelt közeget.
Megjegyzés: Igen, hajszárítóval… ami miatt egy kicsit megdőlt a villamos áram nélküli életvitel elmélete. Először ugyanis mi is a hagyományos módszerrel próbálkoztunk, aminek az a lényege, hogy az ember kicsépelt kalászokat a magasba dobja, hogy a szél fújja ki a pelyvát, hátrahagyva a tiszta magokat, mivel ezekbe súlyuk miatt nem tud belekapni. Ez azonban egyáltalán nem volt olyan egyszerű! Így egy-két próbálkozás után feladtuk és kézi vezérlésre tértünk át, jelentősen rontva a projekt ökológiai lábnyomát.
A hajszárító sem volt a legjobb megoldás, az első kör után ugyanis még mindig bőven maradt pelyva a szemek között. Ekkor kézzel átforgattuk a szemeket és újra, meg újra kifújtuk, míg a kellő minőségű eredményhez nem jutottunk. A 12m2-n 0,8kg tiszta búzánk lett, ami az egy ekkora területen, ipari körülmények között elvárható 4 kg-os mennyiségtől nagyon messze van, így elmondhatjuk, hogy sajnos nagyon gyenge termést produkáltunk.
Ennél a pontnál vissza is kell térnem a kezdeti felvetésünkre: Túl tudnánk-e élni egy katasztrófát, ami következtében mindent saját magunknak kellene megtermelni elektromos áram segítsége nélkül? A válasz: mi ugyan nem! 
Az egyetlen ami vigasztalhat, hogy az így termelt alig egy kiló búza legalább teljesen bio módszerekkel készült, tehát, lehet hogy kevés, de legalább nem káros! Ha esetleg Ti is próbára szeretnétek tenni a túlélőképességeteket itt van pár tanács, amit jó ha megfogadtok: A búzát napos helyre ültessétek és érdemes tavasszal óvatosan megtrágyázni a földet.
A következő részben egy lépéssel még közelebb kerülünk az alapoktól saját kezűleg készített kenyér elfogyasztásához: arról fogok írni, hogy, hogyan kell egy vályogkemencét begyújtani, majd a kovászkészítés rejtelmeiről és pár kenyérkészítési tanácsról is olvashattok.