Becsületes süti

Szeretem az édességet, mindig is szeretettem. Felnőtt fejjel – miután kezdtem tudatosabban hozzáállni az étkezéshez -, egyre inkább zavart az agyon cukrozott, csokoládé ízű (?!), tojásporból vagy éppen tojásléből (!) készült, tömény, csupa liszt édességek látványa, ízvilága.

soproforno-4.jpg

Nem magával az édességevéssel van problémám tehát – gyerekkoromban például nagy kedvenc volt a nagymama cukros szilvalekvárja! -, hanem a nagyipari, üzemben készült termékekkel, ahol a lényeg: ki tudja miből, de minél többet, minél olcsóbban lehessen előállítani – hogy aztán a kiváló marketingnek köszönhetően minél drágábban lehessen eladni.

Nincs szó szélsőséges hozzáállásról részemről – pl. hogy csak azt eszem meg, amit én készítek -, nem hódolok valamely táplálkozási irányzatnak, és nem az épp aktuális trendnek megfelelő édesítőszert használom. Csupán jól megnézem, hogy milyen étterembe/bisztróba/cukrászdába ülök be, vagy, ha nagy ritkán mégis veszek édességet boltban, megnézem például, hogy ne tartalmazzon pálmaolajat.

A negatív tapasztalatok hatására egyre inkább átálltam az otthoni „édességgyártásra”. Ezzel párhuzamban pedig elvégeztem egy cukrásziskolát is, pontosan azért, hogy az alapok elsajátításával saját ízlésemnek, életszemléletemnek megfelelően készítsem az édességeket. Szeretném megmutatni, hogy igenis lehet finom édességet enni úgy is, ha az ember közben egészséges marad és piacról vagy magyar kereskedőktől szerzi be a jó minőségű alapanyagokat. Mert ez a legfontosabb: a jó minőségű alapanyag. Ez jellemzi egyébként a Soproforno – egy közösségi sütés-főzésen alapuló gasztrokör – ételkavalkádját is.

A Soproforno egyesület a Restaurant Day, avagy ’Mindenki nyithat éttermet egy a napra’ elnevezésű civil kezdeményezésből indult, melyet szerte a világon negyedévente rendeznek. Eredetileg Finnországból indította el egy baráti társaság, akikhez egyre többen és több helyről csatlakoznak. Sopronban Balázsi Anna és párja jóvoltából került megrendezésre az első Restaurant Day, amely akkor még egy baráti piknikre hasonlított leginkább.

soproforno-restaurantday.jpg

A csapatunk közel 12 fős. Van köztünk grafikus, tanuló, főállású anyuka, nagymama, cukrász. Különbözőek vagyunk, ennek köszönhetően ételeink is sokszínűek és változatosak. Amiben viszont mindnyájan hasonlítunk, az az egészséges és tudatos étkezés. Én is, a csapat is – ahogy az emberek nagy része – szeretünk enni, jókat enni pedig még inkább! Az evés önmagában még nem feltétlenül jelent élményt, viszont azt gondolom, hogy közösségben, jó emberek társaságában még az étvágy is megnő. A Soproforno célja főként egy olyan összetartó közösség létrejötte, ahol szívesen osztunk meg nem csak finomságokat egymással, hanem tudást, élményt, jóindulatot, jókedvet.

Fontos számunkra, hogy mivel tápláljuk szervezetünket, és ezt betartjuk a közösségi sütés-főzés alkalmával is, vigyázva-, és kímélve környezetünket. Természetesen fejlődnünk még, nekünk is van hova – de tudjuk, hogy merre tartsunk.

Non-profit szervezetként – munka, tanulás mellett – önkéntes alapon működünk, így pénzt nem kérünk az ételekért. Becsületkasszát szoktunk kitenni, a befolyt összeget az eseményeken való megjelenéshez szükséges olyan eszközökre fordítjuk, mint például plakátok, hirdetések, kínálótálak, egységes kötények, kitűzők stb beszerzése. Minél több emberhez jutnak el az ételeim, annál többen leszünk, akik figyelünk környezetünkre és mértékkel leszünk képesek táplálkozni.

Nálunk sajnos a becsületkasszának még nincs igazán kultúrája – ahogy magának az adományozásnak sem. Illetve mondjuk úgy inkább, hogy nehézkesen indul be. Volt olyan rendezvény, ahol csak az egyik tagunk apukája dobott pénzt a kasszába, mert a többi résztvevőnek teljesen természetes volt, hogy étel-ital áll rendelkezésükre, de nem kérdezték meg, hogy kik vagyunk, mi készítettük-e, vagy, hogy tartoznak-e érte valamivel – véleményem szerint pont a kulturális adakozó kedv hiányából fakadóan.

Olyan ködös az emberek fejében ez az egész: finomságokkal teli asztalok, egy tucat kedves lány, de miért, hogyan? Az adomány, vagy a becsületkassza fogalma nehezen társul az ilyen eseményekhez. Elkezdtük tehát a becsületkassza fogalmát pontosan meghatározni, személyesen elmondani a sütizőknek. Később aztán volt olyan rendezvényünk is, ahová valaki süteménnyel készült meglepetésünkre, vagy, akik hálájukat kifejezve interjút, videót készítettek velünk a helyi média képviseleteként. Örülünk, hogy vannak, akik értékelik az effajta közösségi mozgolódást, a kézműves jelleget és azt a kreativitást, ami szívünk-lelkünk beleadásával jelenik meg. Lelkesedés és a szeretetteljes készülődés van jelen minden egyes finomságunkban.  Ez a Soproforno motorja, ez hajt afelé, hogy egy nagy közösséggé váljunk, ahol öröm adni és öröm enni.

soproforno-2.jpg

A Felelős Gasztrohős önkénteseként nagyon sok gasztronómiához és környezetvédelemhez kapcsolódó cikkel találkozom, ami nagyban hozzásegít ahhoz, hogy Soproforno tagként képviseljem a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nézeteimet. Terveink között szerepel például saját filmklub – ahol szintén felelős étkezéssel kapcsolatos filmeket is szeretnénk levetíteni -, könyv cserebere, workshopok, vagy a „soproni erdei séta” ehető növények gyűjtésével egybekötve. Minél több emberhez jutnak el az ételeim, annál többen leszünk, akik figyelünk környezetünkre és mértékkel leszünk képesek táplálkozni.

Számomra óriási élmény bármely apró rendezvény, ahol ott lehetek édességeimmel Soproforno tagként, és láthatom az örömtől ragyogó arcokat. Mint ahogy az is, amikor egy helyi neves étterem chéfje érdeklődik az egyik készítményem felől. Maga a készülődés is minden egyes alkalommal csupa izgalom, és persze (öröm)stressz is – de megéri; mennyire megéri!

A cikket írta: Fábián Erika
Gyönyörű fotók: Soproforno