Vidéki nehézségek

Vendégbloggerünk: Ambrus Krisztina, jelenleg gyesen lévő családanya

Mindig vonzódtam a természetességhez. Mivel 10 évig dolgoztam Budapesten és laktam a párommal a belvárosban, ez szűkösebb keretek között tudott csak megvalósulni, de számos dolog már akkor is ment. Például olyan állandó dilemmáimat tudtuk orvosolni, hogy nem kell ivóvízzel öblítenünk a wc-t, mert tisztított vizet iszunk és annak a szennyvíze is tökéletesen alkalmas erre, és tévénk sem volt évekig már.

Aztán a kisfiam megszületett. Ekkor végképp eljutottunk arra a pontra, hogy vidékre költözünk természetközelbe. Abban bíztunk, hogy ott majd minden bio lesz…

Amikor három hónapos volt a fiúnk, akkor találtunk ott albérlet, ahonnan két év sínylődés után (15 fokos hőmérséklet ingadozás télen a lakásban, állandó füst az utcán, ricsaj, és még tudnék szaftosakat is mesélni) sikerült egy igazán gyönyörű, de pesti léthez szokott szemmel, kényelmesnek közel sem nevezhető helyre költöznünk. Azóta komposztálunk, fával fűtünk, etetjük az énekesmadarakat, és tavasszal saját kis haszonkertet ültetünk.

Gyógynövényeket a kertben szedem, belőlük egyre többet ismerek, a kapunkból nyíló erdőben mindhárman gombászunk, most tanuljuk őket. A fiam ősszel a szöcskékkel futkározott, sárban, hóban kint játszik, szinte sosem beteg. A Balatonpartra járunk sétálni egész évben, a párom biciklivel jár dolgozni: napi 21-21 km-et teker hajnalban és este. Télen szakállat növeszt, hogy ne fázzon az arca a biciklin.

Nálunk nincs csatorna, gáz, betonút, posta vagy szemétszállítás. De még szomszéd sincs – ezt pedig az előző tapasztalatunk alapján kimondottan előnynek érezzük. Télen a havat nem kotorják el és ha sok eső esik, nem tudunk kijutni az utcánkból.

Csodálatos a levegő és a fák susogásán és a madarak énekén kívül nem sok más hanghatás ér bennünket. Ja de, a vaddisznók röfögése a kerítésnél és ősszel a szarvasbikák bőgése.

Amikor ide költöztünk, alföldi lány lévén arra számítottam, hogy mennyivel egyszerűbb lesz beszerezni majd a bio élelmiszereket, hát ebben is – mint sok minden másban a balatoni élet kapcsán -, tévedtem.

Nagyon meglepődtem, hogy még azokat a terményeket sem eszik itt, amik gondozást nem igényelnek: hársfák nyílnak és virágzanak a nélkül, hogy bárki is leszedné ezt a télen köhögés gyógyítására legjobb virágot, de mindenki megveszi a gyógyszertárban aztán. Mandulafákról kilószámra potyognak le a mandulák, és több ezer forintért veszik meg a piacon. Számos ilyen példát tudnék hozni a nyaralóknak tartott ingatlanok kertjében rohadó szebbnél szebb almák és egyéb gyümölcsök sorsáról is.

Legtöbben multikban vásárolnak, jól megmagyarázott okokból minél olcsóbb a termék, annál többet vesznek belőle. De kitartásom bebizonyította, hogy olcsón is lehet jót venni.

Egy év kutatómunkámba tellett, mire végre találtam egy bácsit, aki vegyszermentesen termeszt alapvető zöldségeket: krumplit, hagymát, spenótot, babot, stb. Nagyon jóban lettünk és csak tőle vásárolom ezeket, csakúgy mint a tojást. A többi zöldség és gyümölcs beszerzésével vér izzadok, ezért is kezdek idén saját kiskert gondozásába.

Helyben találtam egy kis pékséget, ahol 1936 óta ugyanazzal a recepttel és technológiával sütik a kenyeret és pékárukat, legtöbbször ott vásárolok ilyesmit.

A fiam egy nagyon érdekes dologra is megtanított.

Őt sosem kényszerítettem semmi megevésére sem fenyegetőzéssel, sem zsarolással („naa, anya kedvéért még egy falatot” vagy „hát ezért főztem neked?” stb), mindig ő döntötte el, mit és mennyit kér, ezért azt vettem észre, hogy sosem fáj a hasa, hogy villámgyorsan meggyógyul és tökéletesen tudja, mi szezonális és helybéli, mi nem. Ha nagy ritkán megfázik, egy napig nem eszik és másnapra más szinte teljesen meg is gyógyult. Tavaly a kedvence télen a csipkebogyó volt, szigorúan a bokorról, idén télen a házi savanyúkáposzta. Mindig idény zöldségeket és gyümölcsöket kér, ha hideg van több húst eszik, nem szereti az édességet, csak ritkán a 90%-os étcsokit (abból is csak a bio-t 🙂 ). Nem hajlandó déligyümölcsöket enni. A melegített ételeket nem annyira szereti, annál inkább a frissen főtt-sülteket. Hihetetlen mennyiségű gyümölcsöt megeszik a fákról, és télen a nyers répát ropogtatja.

Elég egyszerű életet élünk, a mindennapjaink nem a kényelemről szólnak, vannak lemondások de nagyon szeretjük és mi így döntöttünk. Az is megnyugtat, hogy például a szemetünk a komposztálás óta havi max. 2×25 literes zacskónyi mennyiségre csökkent (az is csak azért van, mert mi ellentétben sokakkal kizárólag fát égetünk fűtéshez).

Húst nagyon keveset eszünk, szigorúan frissen vágott és valóban életében kapirgált állatból, én még azt sem igazán.

Ritkán balatoni fogast ebédelünk, azt szereti a fiam is nagyon.

Tejtermékeket nem eszünk, csak néha kemény, házi sajtokat.

Nem könnyű itt sem természetesnek lenni, sajnos sokszor még így is arra kényszerülünk, hogy boltban vásároljunk, nincs mindig lehetőségünk háztól beszerezni amire szükségünk van. Igyekszem azért ezeknek az alkalmaknak a számát csökkenteni és nagyon megnézem, mit veszek meg.

Laktózmentes blogot vezetek és írtam egy szakácskönyvet is. Jógázok a fiammal.

Őt figyelve jöttem rá arra, hogy a testünk mennyire tudja mire van szüksége, ha nem nyomjuk vagy nyomják el bennünk akár ízfokozókkal, messzi tájakról importált ételekkel. Igazándiból remekül el vagyunk télen az eper tavaszi-nyári íze nélkül, heti egyszeri húsevéssel. Gyógyszerre nem költünk, mondanom sem kell, hogy dohányárura és ilyesmikre sem. Rengeteget sétálunk, keveset autózunk. Sokat vagyunk koszosak, együtt élünk bogarakkal, pókokkal barátságban. Azt hiszem a fiammal és a párommal újra élhetem a gyermekkoromat és nagyon élvezem! Nem egyszerű újra természetesnek lenni, de megéri a fáradtságot. Egyszerűen jó így.

Fotók: Ambrus Krisztina