Pannónia ízei – Gasztrohős (m)enni Baranya!

2. rész

 

img_0159.JPG

Az előző napi ínycsiklandozó ételek és italok után erős kezdéssel, rögtön egy borpincében találjuk magunkat, mely egy Horvátországban élő magyar családhoz tartozik. Itt amúgy is szinte mindenki beszél magyarul, hiszen csak 50 km-re merészkedtünk a határtól. A Kollár pince igazán családias hely. Ittlétünk alatt legalább 3 generáció képviselteti magát, apa és lánya mesél nekünk hosszasan családjuk történetéről: mióta foglalkoznak borászattal, milyen szőlőfajták teremnek meg itt, és mik a terveik a jövőre nézve. Ilyen közvetlen, barátságos, családias helyen még nem jártam! A koncentrációt nem csak az egyre növekvő poharak száma, de az egyszer csak lépcsőn lebugdácsoló két éves unoka zavarja meg. A borász nagypapit azonban nem lehet kizökkenteni, gyorsan megtömi a lurkó száját egy kis házi stiffolderrel, amit amúgy a papa készít, saját maga által lőtt vadak húsából. A szarvasból és vaddisznóból készült szalámi igazán jól csúszik mindenkinek a friss, házi sütésű sós kiflivel és a kiváló borokkal. Kissé szürreális az élmény így reggel 9-kor, de hamar az egekbe szökken a hangulat, mindenki jókedvűen folytatja az utat vissza Magyarországra, a Jókai Birtok felé.

A szederkényi birtokon a koncepció megálmodója, Kocsis József fogad bennünket. De mi is ez a koncepció?  Arról már előzőleg is tudtam, hogy a birtokon saját maguk állítanak elő élelmiszert, melyet a pécsi Jókai bisztróban dolgoznak fel és értékesítenek. Arról azonban sejtésem sem volt, hogy ez csupán a történet egy elenyésző része, a bisztró igazából bemutató étteremként funkcionál, a vállalkozás nagyobbik része non-profit tevékenységet lát el, szociális étkeztetés keretében. Tovább folytatva a reggeli alkohol dömpinget, itt sem marad torok szárazon, jóféle kisüstivel és házi borral kínálnak bennünket. Végig látogatjuk a birtok egyes részeit, a növénytermesztéstől a malmon át az állatokig. József csak mesél, mesél, de mindezt olyan szerényen teszi, mintha igazán semmiségről lenne szó. Neki ez természetes – Magyarországon viszont egyedi a maga nemében. Sok munka, a természet tisztelete, jó alapanyagok és jó cél, vagyis ételt adni az éhes szájaknak.

Izgatottan várom a birtokon tett látogatás után, hogy magam is megkóstolhassam, hogy az előbb még vidáman kapirgáló, röfögő kis pajtásokból milyen finomságokat készít a bisztró séfje. A menüsor itt sem okoz csalodást, igazi fine dining élmény, a legjobb hazai hozzávalokból. Egy pillanatra bevillan a szegény Charolais boci nagy szomorú szemei, ahogy a tányéromból húsgombócként pislognak vissza, de nagy erőt veszek magamon és élvezem az elém tárulkozó íz orgiát. Vigyázat, a nyugalom megzavarasárára alkalmas fotók következnek!

Így végződött tehát a Gasztrohős dél-dunántúli gasztro kalandtúrája, emésztőszerveink kimerülve süppednek bele az autó ülésbe, egy darabig még csodálom a tájat, visszagondolok arra a sok kedves emberre, akivel ilyen rövid idő alatt találkoztam, és arra a rengeteg finom ételre, amivel kényeztettek minket. Rangsorállítással nem is próbálkoznék: minden úgy volt csodás, ahogy kellett! Mindenkit arra bíztatnék, hogy próbálja ki Baranya ízeit – fog nem várt, kellemes meglepetéseket okozni!

helyi_termek_markajel.jpgTudj meg többet a Pannon Flavours projektről!
www.pannonflavours.org

A Gasztrohős honlapon mi is fogunk még írni róluk!

Köszönjük a meghívást! 🙂

A cikket írta: Zollai Judit