Hátizsákkal húsmentesen

Vendégbloggerünk: Vigh Bori, Backepacker.hu

 

Két évvel ezelőtt találtam egy filmet, amit vacsorakészítés közben kezdtem el nézni. Ennek a filmnek Food, Inc. volt a címe, és véletlenül találtam rá.  A dokumentumfilm azt világítja meg, hogy hogyan kerül az asztalunkra az étel. Érdekelt. Ma már vicces kimondani, de őszintén szólva, sosem jutott eszembe, hogy belegondoljak, mi is az, amit eszem. Megbíztam a gyárakban, a brandekben, az étteremláncokban… a marketingben.

Emlékszem, épp egy érett paradicsomot vágtam fel, amikor a filmben a mészárszék jelenetet mutatták. Megállt a kezemben a kés, és tudtam: többet nem tudok majd úgy ránézni a húsra, mint azelőtt.

bori2.jpg

Nem lettem azonnal vegetáriánus, pár hónapig “fair-trader”-nek hívtam magam, ami azt jelenti, hogy nem ettem olyan húst, amiről nem tudtam, honnan származik. Ha Pista bácsi vágta le az állatot, akkor megettem, abban a hiszemben, hogy nem volt kegyetlen élete. Amikor végül váltottam, két ok vezérelt: egyrészt a mai otthoni környezetben könnyebb azt mondani, hogy valaki vegetáriánus, mint jó helyről beszerezni a húst, másrészt pedig szerettem volna erről beszélgetni az emberekkel. Azt vettem észre, hogy könnyebben el tudom mondani mindazt, amit a filmből (majd később innen-onnan) tanultam, ha egyszerűen azt mondom, vega vagyok. Magyarországon az emberek kérdeznek, hiszen nem annyira  téma ez még. Szerettem volna az ügy mellé állni azzal, hogy véglegesen lemondok a húsról, és beszélgetek emberekkel a témáról. (Meg kell mondjam, a beszélgetés sokkal nehezebb, mint a vega lét).

Tudtam, hogy utazni is nehezebb lesz vegaként. 2015-ben világgá mentem egy hátizsákkal. Előtte is utaztam, de akkor még húsevő voltam. Idén már nem tudtam elképzelni azt, hogy kivételt tegyek. Emiatt persze jobban odafigyeltem, hogy az országok mennyire környezettudatosak, mennyire ügyelnek az étkezésükre. Ezt szeretném megosztani veletek.

Új-Zéland: Meztelen a király!

A szigetországban nagy plakátokkal hirdetik: Az indusztriális hústermelés kegyetlen! Vásárolj kegyetlenségtől mentes húst! A hirdetések mögött egy nagyobb kampány húzódik, ami a hazai árut védelmezi. Ezzel ugyanis szeretnék megvédeni farmokat, és a hatalmas mennyiségű termőföld átlal termelt javakat. Új-Zélandon 4.5 millió ember él, és a két szigetből álló országban, ahogy mondják: több a birka, mint az ember. Ebből kifolyólag, kevesen vannak ahhoz, hogy az összes földet megműveljék. Emiatt találták ki a Work and Holiday vízumot is, ezzel voltam kint én is. Az ilyen vízummal érkezők elég könnyen találnak munkát a földeken. Pár hetes munkával össze lehet szedni a pénzt egy pár hetes nyaralásra. A gazdának nem kerül sokba és mindig van friss munkaerő.

A legtöbb boltban van “helyi” polc, amivel támogatni lehet a kisgazdákat. Az erről a polcról levett áruk biztos, hogy a környéken termettek. Ez mind gazdagási, mind pedig egészségügyi szempontból jó a kis közösségeknek. 

Svájc: Made in Switzerland

Nem is kell olyan messzire mennünk, hogy jó példát lássunk. Svájcban az összes termék különböző logókkal van ellátva: fairtrade, bio, hazai termék. Ismerőseim e szerint vásárolnak. Persze tény, hogy a gazdag országban könnyebben meg tudják válogatni az emberek, hogy mire költenek.

Szintén érdekesnek találtam, azt, ahogy az embereket motiválják a szelektív hulladékgyűjtésre. Az általános szemétért súlyra kell fizetni. Vagyis megéri minnél kevesebb dolgot beletenni.

Tidak-Plastic Indonéziban

Jógaközpontok és egyéb spirituális beállítottság melegágya, Ubud Balin. Meglepő volt Ázsibában ilyennel találkozni. Miért? Mert úgy tűnik, hogy a környezettudatosság a nyugat felelőssége és köze van az iskolázottsághoz. Ha továbbra is nyugathoz akarjuk magunkat sorolni, akkor a környezetvédelemben, és az élelmiszergyártásban is tartanunk kellene a lépést.

Ubudban a legtöbb étteremben volt vega, vegán és gluténmentes étel és ezeket feltüntették az étlapon. A kis bódékban pedig, a szuvenír mellett, mindenhol lehetett kapni kulacsot, Tidak-Plastik (szabadfordításban: Mondj nemet a műanyagra) felkiáltással.

Az utcákon mindenhol két kuka volt kitéve: Organikus és Nem-Organikus/Organic és Non-Organic kiírással, felettük kis fotókkal ábrázolták, hogy melyik szemetesbe mi kerülhet.

Számomra ez a város a bizonyíték arra, hogy ha van rá igény, akkor igenis gyorsan, sokat lehet változtatni egy város környezettudatosságán.

Tyúk vagy a tojás?

Amióta vega vagyok, mindig azt láttam, hogy azok, akik nem képesek egy pici kis áldozatot hozni a környezetvédelemért, mindig másra mutogatnak. “Igen, nekem sem tetszik, ahogy az állatokkal, bánnak… nem nem szeretném tudni, milyen körülmények között nevelik az állítot, amit megeszem”  

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy miért is állna egyetlen politikus is amögé, hogy változtassunk a jelenlegi problémákon. Véleményem szerint, az csak nyomásra működik, keresletre. Ha mi fontosnak annyira tartjuk, hogy legyen változás, hogy képesek vagyunk változtatni az étrendünkön, nemet mondani a kegyetlenségre, a halmozásra és pazarlásra, a vegyszerekre, akkor előbb-utóbb annak lesz visszhangja is.

Nem tudom, hogy azokban az országokban, ahol úgy éreztem, ezek már jól mennek és a kormány az ügy mellé állt rendelkezésekkel,  mi volt előbb: az aktivisták, vagy egy erős politikus. A lényeg az, hogy az említett országokban az emberek nem csak betarják a törvényt, de fontosnak, sajátjuknak tartják a problémát, és így fenntartják a politikusaik érdeklődését is.

img_1487-620x620.jpg

Borinak köszönjük a cikket és a fotókat! Kövessétek a kalandjait a Backpacker.hu-n!