Ne vásároljak hazait? – válasz az Indexnek

Az Indexen október 13-án megjelent „Ne vásárolj hazait!” c. cikk mély megdöbbenést és értetlenséget váltott ki a Felelős Gasztrohős civil szervezet alapítói, önkéntesei és partnerei körében. A civil szervezet 5 évnyi tapasztalatára, szemléletformálás terén elért eredményeire és kutatásaira alapozva most bemutatjuk azokat a szempontokat, amelyeket a szerző figyelmen kívül hagyott, miközben ezek nélkül a témát nem lehet – és nem is szabad – tárgyalni!

A cikk írója szerint kizárólag az ár-érték aránynak kellene meghatároznia, hogy mit vásárolunk, tehát se a környezetvédelem, se az emberi jogok, se a szolidaritás ne befolyásoljon minket, amikor választanunk kell két termék között. Nyilván itt és most félre kell tennünk az érzelmeket, mert ez a gondolkodásmód azt nem engedi meg, hogy a saját jólétünkön kívül másra is gondoljunk, de azt se, hogy hosszú távon gondolkozzunk. Most legyen jó, és csak nekem. Ez a színtiszta, tankönyvi kapitalizmus, de vajon racionális-e ez a hozzáállás? Nem szívjuk-e meg ezt később?

Az indexes cikk a dinnyéből indul ki, amit a cikk írója júniusban szeretett volna venni, amikor az egyik Görögországból importált görögdinnyét árusító eladó felvilágosította, hogy ez ugyan drágább, de finomabb, mint a hazai lesz augusztusban. Azt nem teljesen értjük, hogy az író hogyan döntötte itt el, hogy melyiknek jobb az ár-érték aránya, de szerinte ha racionálisan gondolkodnánk, akkor inkább a görögöt kéne, hogy válasszuk, mert az jobb, hiszen ott többet süt a nap, jobbak a dinnyetermelési körülmények, és ezért nyilván olcsóbb is az ára az értékéhez viszonyítva. Ezt követően az író elkezdi párhuzamba állítani a mezőgazdasági termékeket az elektronikai eszközökkel (pl. okostelefon) amit Távol-Keleten gyártanak: szerinte ez jó is így, hiszen az erőforrások gazdaságosabb felhasználása mindenkinek az érdeke, és ha ott jobban süt a nap és olcsóbb a munkaerő, miért ne hozzuk akár az epret is Andalúziából.

Csak azt felejti el hozzátenni, hogy egy iPhone nem romlik meg a több napos úton, míg ideér, ezért nem kell éretlenül leszedni, vagy gombaölőszerrel befújni. A romlandó mezőgazdasági termékek esetében tehát a szállítással járó negatív hatások miatt kicsi az esély, hogy ugyanazon áron jobb minőséget találjunk az import termékek között.

Itt meg is állnék a cikkben felsorakoztatott érvek egyenkénti cáfolatával, nem akarom senki idejét ezzel rabolni, hiszen mi a Felelős Gasztrohősnél szintén ár-érték arányban gondolkozunk. Csak mi ismerjük az import termékek igazi árát is – és az nagyon nincs arányban az értékükkel. Az olyan externáliák, mint a szállításból adódó környezetterhelés, az elhasznált kőolaj, a csomagolóanyagok, a sérülésből adódó veszteség mind hozzáadódna az árához, amit azonban nem a vevő fizet meg, és sajnos még csak nem is az eladó veszteségeként jelenik meg. Hanem valahol máshol… Mi az ilyen termékek mögött azonban látjuk a kipusztuló állatokat, az olvadó jéghegyeket és azt az ökoszisztéma összeomlást, aminek a tetején az egyre csak szaporodó ember áll. A mi racionalitásunk nem a mai napig, és még csak nem is a következő fizu napjáig terjed. A mi racionális gondolkodásunk kutatók tanulmányain alapszik, akik 20 éven belülre jósolják azt a katasztrófát, aminek következményeként a lakosság egyik felének már nem jut se élelmiszer, se ivóvíz, csak azért, mert aki most megteheti, kizárólag a termékre ráírt ár és élvezeti értéke alapján hoz döntést. Na de ki tartozik a lakosság feléhez? Lehet, hogy éppen a cikk írója.. Vagy Te/Ön kedves olvasó.. Mi nem vagyunk se protekcionisták se globalizáció ellenesek, mi csak gondolkozunk.

Minek hoznánk messziről azt, ami itthon is megterem/előállítható, még ha esetleg nem is éri el azt a mások által sugallt minőséget, ami állítólag nekem kell? Ami meg nem állítható elő itthon/nem terem meg, abból pedig korlátozzuk a szükségleteinket, mert szeretnénk, ha a gyerekeinknek is jutna még belőle ugyanilyen korlátozottan. Mi ezt hívjuk racionalitásnak. Sajnos a Föld készletei nem végtelenek, előbb-utóbb elfogy a jó minőségű talaj, az ivóvíz, elfüstöljük a levegőbe a nyersanyagokat, vagy lerakjuk a föld alá betonba zárva (hulladékként).

Amikor a kereskedelem kialakult, még tizedennyien sem éltünk itt a Földön, nem kellett takarékoskodni. Mégis csak azt hozták messziről, ami csak ott termett meg. Most meg, amikor be kell osztani ami maradt, megveszem a görög dinnyét júniusban, mert nem bírok várni még egy hónapot a hazaira, meg valaki azt mondja, hogy a görög kicsit édesebb. Mi azt mondjuk, hogy takarékoskodjunk azzal amink van, és ennek egyik lényeges pontja, hogy feleslegesen, illetve kitalált szükségletek miatt ne használjuk föl az erőforrásainkat!