Jardinette

Örömmel hallottam, hogy a másfél évtizede kiváló  étel-ital választékról ismert családi étterem a fenntarthatóság alapelveit is fontosnak tartja. Nagy kíváncsisággal léptem be a sashegyi, patinás kertvendéglő kapuján.

16649173_1593878037306917_1608655402996277259_n.jpg

Elegendő csak egy pillantást vetni az étlapra valamint a többféle itallapra, és rögtön kiderül, hogy ez a klasszikusnak tűnő hely, milyen titkokat rejt! Helyi termelők szállítják az előétel ínyencségeket, amelyek közül kedvencem a Kerti csipegető a Szomor farmról, ami egyben paleo fogás is.  A szárított érlelt hátszín, borsos kolbász, mangalica tarja, májpástétom már önmagában megér egy idelátogatást.

szomor_tal_2.jpg

 A konyhafőnök a hús kedvelők mellett gondol a vegetáriánus, liszt- és tejérzékeny vendégekre is, így mindenki megtalálja itt számítását. A zöldségek kitüntetett szerepet kapnak a Jardinette-ben. Nem találkozunk szokványos vegetariánus fogásokkal, mindig van a szezonnak megfelelő főzelék, melyben semmiféle rántás vagy habarás nincs. A főételek közül a Happy Farm szabadtartású csirkéiből készült illetve a laktóz- és gluténmentes fogásokat emelném ki. Ezek után már szinte természetesnek tűnik, hogy a külön vegetáriánus és saláta szekcióban szereplő salátacsokrot is egy hazai, szigetszentmiklósi termelőtől szerzik be. Ez a mini salátafejekből álló fogás a maga egyszerűségében fantasztikus és egyben könnyű kísérő hús-, vagy halételek mellé.

panzanella_salata_termeloi_paradicsombol.jpg

Aki még a desszertnek is tud helyet szorítani, melegen ajánlom a gluténmentes csokoládétortát, forró meggybefőttel. Ez utóbbiért vagy az isteni forró almáspitéért még külön is érdemes betérni egy délután. A süteményekhez a több oldalas kávélapról választhatjuk ki a kávénkat, amit egy dél-budai manufaktúrában pörkölnek külön az étterem számára.  

Ami pedig az italokat illeti, itt is jól vizsgázik a Jardinette, mivel a kertvendéglőbe csak hazai bortermelők kiváló nedűi érkeznek, ezzel is hozzájárulva a ökológiai lábnyomuk csökkentéséhez.

A Jardinette, ha teheti, közvetlen környezetéből és lehetőleg nem túl messziről szerzi be alapanyagait. Igaz ez a madártej alapját adó etyeki házi tejre, vagy például a termelői sajtokra is.

madartej_etyeki_tejbol.jpg

Rendszeresen szerveznek a már bejáratott boresteken kívül kisüzemi sörfőzdékkel sörvacsorákat, de beszélgetős esteket vagy zenés-vacsorás programokat is. A tulajdonos, Kálmán Zoltán tervei kifogyhatatlanok, hamarosan termelői vacsoráknak is helyet ad az étterem, amelyeken személyesen is lehet találkozni, beszélgetni a termelőkkel. Azt est étlapját a meghívott gazdák alapanyagaiból állítják majd össze.

Kálmán Zoltán, nagy álmát valósítja meg, a multik világát hagyta ott a családi étterem továbbfejlesztéséért,  és mindent megtesz azért, hogy az étterem ne csak a gesztenyefák és a kert miatt legyen zöld. “Sokszor csak a gondolkodásmódot kell megváltoztatni, máskor persze a munkafolyamatokon is változtatni kell a fenntarthatóság érdekében.Mindez többszörösen megtérülő energiabefektetés, hiszen egy a mai kor követelményeinek megfelelő modern vendéglő számára nincs más út.”