Jó célért csak ingyen szabad dolgozni? – a kerekasztal beszélgetés összefoglalója

A moderátor:

Doró Viki, újságíró, a ReCity magazin főszerkesztője

A beszélgetők:

Herendi Kata, pszichológus, a Pszichoforyou online pszichológiai magazin szerkesztője

Kocsis Dóra, a Messzelátó Egyesület szakmai vezetője, a Talpalatnyi Történetek blog egyik szerzője

Kump Edina, környezetkutató,  a Hulladékmentes.hu tulajdonosa

Mengyán Eszter, újságíró, a HolyDuck blog szerzője

Vighné Boóc Judit, alapítványunk fenntartható vendéglátóhely szakértője

Jó célért csak ingyen szabad dolgozni? Tették fel először csak baráti beszélgetéseken, maguknak a kérdést a múlt hét szerdai beszélgetés résztvevői. Herendi Kata, Kocsis Dóra, Kump Edina, Mengyán Eszter és Vighné Boóc Judit, Doró Viki moderálásával sok más mellett arra keresték a választ az este során, hogy valóban olyan ördögtől való-e az, ha egy jó ügyet szolgáló termék, szolgáltatás pénzbe kerül? Miért csak azt a munkát tekintjük valódi munkának, amit egyébként nem szeretünk? Honnan ered a hozzáállás; ha pénz kerül a képbe az már nem is jó ügy?

Mi a jó cél?

A beszélgetés központjában – ahogy a beszélgetők életében is – a jó ügy állt, ezért a beszélgetést e fogalom tisztázásával indította Viki. Juci szerint jó ügy lehet minden olyan tevékenység, ami mások hasznára válik: betegek, elesettek, állatok segítése, környezetvédelem stb. Dóri hozzátette, hogy igazából minden olyan cél, ami túlmutat a haszonszerzésen és valamilyen egyéb értéket is közvetít, lehet jó ügy. Edina még tágabban értelmezte a jó ügyet, úgy gondolja, hogy az is egy jó ügy, hogy valaki kenyeret süt nekünk, hogy ne haljunk éhen. A péknek ezért természetes, hogy fizetünk, azonban az, ha valaki azért dolgozik, hogy élhető világunk legyen már egy más kategória, ezért már kevésbé szeretünk pénzt adni. E szemlélet miatt jött létre maga a beszélgetés is. 

Önkénteskedni jó, de milyen áron?

A résztvevőkben a jó ügyért való munkálkodáson kívül az önkénteskedés is egy közös pont. Mindannyian végeztek, vagy végeznek most is valamilyen önkéntes munkát. Azonban egy idő után mindannyian belátták, hogy egy teljes állás mellett nem tudnak kellő időt fordítani az általuk szeretett ügyre. Így volt ezzel Eszter is, aki újságíróként dolgozott teljes állásban és mellette éjszaka, hétvégén írta a blogot. Egy idő után úgy érezte elfogy, ha valamiből nem ad lejjebb. Ő úgy döntött, hogy a blogra helyezi inkább a hangsúlyt, ehhez viszont kellett az is, hogy a munkahelyén is átalakultak a lehetőségek. Persze sok előnnyel is jár, ha valaki önkénteskedik, sokszor válik fizetett munkává az, amit előtte önkéntesen csináltunk. Így történt ez Dórival és Jucival is. Mindketten önkéntesként kezdték a szervezeteknél, ma pedig teljes állású munkatársként dolgoznak a Messzelátónál és a Gasztrohősnél. Edina is hasonló cipőben jár, ő azonban saját vállalkozásához szerzett tapasztalatokat egyetemi és korábbi évei alatt végzett önkéntes, majd később fizetett szakértői munkáival. Mindannyian azt csinálhatják, amit szeretnek, tudják lelkesedésből végezni a munkájukat. Azonban ezt a kívülálló emberek nem mindig értik, Katától például sokszor megkérdezik, hogy “rendben, szerkeszted az internetes magazint, de mi a munkád?”. Hasonló a reakció akkor is, ha valaki alapítványnál dolgozik, egyelőre a társadalomban ez egyenértékű az önkéntes, ingyen munkával, mert elvárás, hogy egy alapítvány mindent ingyen csináljon.

Csak ne legyen olyan “civiles”

Sajnos sokszor a nagy cégek is elvárják, hogy egy programot, előadást ellenszolgáltatás nélkül vigyen el hozzájuk egy-egy szervezet. Dóri szerint ebben a civil szervezeteknek is van szerepe. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen minőségű és színvonalú szolgáltatást nyújtanak. Egy-egy cég még most is ódzkodik a civilekkel való együttműködéstől, mert rossz tapasztalataik voltak a “civiles” programokkal. De szerencsére egyre több a pozitív ellenpélda. Emellett nagyon fontos a kommunikáció. Eszter honlapján egyértelműen látható, hogy mit és mennyiért vállal, ezért nem is keresik meg azzal, hogy tartson meg egy előadást ingyen. Hasonló a helyzet a Felelős Gasztrohősnél is, amióta felkerültek a honlapjukra a szolgáltatásaik. Sokszor azonban, ahogy Viki is említette, még mindig pályázatokból élnek szervezetek, így ingyen tudják nyújtani szolgáltatásaikat, ami rossz fényt vethet az ugyanezért pénzt kérő alapítványokra. Más lenne azonban a helyzet Edina szerint, ha jól működne itthon akár az adományozási rendszer is és nem lennének rászorulva a szervezetek a pályázati pénzekre. Azonban a pénzre ma sokszor valami  “ördögtől való”, rossz dologként gondolunk, magyarázta Kata, amiről nem illik még beszélni sem, nemhogy kérni. Emellett sokszor nem gondolunk bele, hogy nem csak a péknek, aki a kenyeret süti, de a jó ügyért dolgozóknak is meg kell élniük valamiből.

Ha szereted a munkád, az már egy fél fizetés?

Dóri és Edina sokat gondolkozott azon, hogy miért is olyan rossz, ha valaki pénzt kap egy nemes ügyért. Miért nem értékeljük ugyanannyira az ilyen fajta munkát, mint például egy IT szektorban dolgozóét, aki lehet, hogy nem is szereti, amit csinál. Társadalmi beidegződésünk, hogy az nem munka, amit szeretünk, csak az, amibe beleszakadunk. “A hobbid a munkád.” “Ha szereted, amit csinálsz, az már egy fél fizetés” – szokták hallani a lányok ismerősöktől, nagyszülőktől.

Ha fizetnek érte az már nem is hiteles?

A hitelességet is megkérdőjelezik sokszor, ha egy jó célért dolgozó pénzt kér akár egy szolgáltatásért, akár például egy cikkért a blogján. De ott van a másik eset is, amikor egy olyan cég még fizetne is, akinek a célja, tevékenysége nagyon eltérő a szervezet által felállított céltól. Mi történik ilyenkor, előfordult-e már egyáltalán ilyen a résztvevőkkel? Eszter szerint a hangsúly nem a ‘min’, inkább a ‘hogyanon’ van. A blogon írt már például az egyik legnagyobb bútoráruházról, ahol nem minden fenntartható, Eszter erre is felhívta a figyelmet cikkében, de sok jó példát is mutatott, amire a cég rábólintott. Ő nem szeretne influencer lenni, sokkal fontosabb számára, hogy a gondolatmenetet átadja, gondolkodásra sarkalljon munkájával. A nagyobb cégekkel való együttműködések bevételét pedig beleforgatja munkájába. Sokan azt gondolják, hogy a szervezetek ezt nem teszik meg, de jó kommunikációval ez elkerülhető. A Felelős Gasztrohős például minden üzleti ajánlat végére odaírja, hogy az összeget az adott projekt további fejlesztésére fordítja – mondta el Juci. Náluk már az is felmerült, hogy készül egy infografika az alapítvány kiadásairól, amelynek nagy része a személyi költség. Azonban elvetették az ötletet, mert erről nem illik beszélni, valamint sajnos erre adnak legkevésbé pénzt az adományozók is. A pszichológus Kata szerint az átláthatóság, őszinteség nagyon fontos, így az infografika is jó ötlet lehet. Dóri úgy gondolja, az alkalmazottak támogatására befektetésként kéne tekintenie a támogatónak, hiszen ők sokszorozzák meg az adott szervezet célját, üzenetét.

Womenpower – a jó ügy (csak) a nők ügye?

Szembetűnő, hogy a beszélgetésen csak nők vettek részt és a hallgatóságban is ők voltak többségben. Adja magát a kérdés, hogy miért van ez így? A nők nehezebben forintosítják a tudásukat? – tette fel a kérdést Viki. Ennek okát mindannyian a társadalmi elvárásokban, klasszikus nemi szerepekben látták. A legtöbb háztartásban a nők végzik a házimunkát, úgymond ingyen dolgoznak, ezért elfogadottabb, hogy ők önkénteskednek is. A Messzelátó Egyesülethez sokszor jelentkeznek férfi önkéntesek is, akik szeretnének akár teljes állásban is ezzel foglalkozni, azonban nem tehetik meg, mert ők a családfenntartók. Emellett még néha mi nők is hajlamosak vagyunk kevésbé  férfiasnak tartani azt, ha valaki valamilyen segítő szakmában dolgozik férfiként, sokszor találkozott már ezzel a hozzáállással, teszi hozzá Edina, pedig a kettő között semmilyen összefüggés nincsen..

Összefoglalva tehát a jó ügy mindenki ügye és őszinte, átlátható kommunikációval, profi szolgáltatásnyújtással eloszlatható az a tévhit, hogy jó ügyért csak ingyen lehet dolgozni!

A fotókat Mészáros Virág készítette.