Zöld Dilemmák I. rész-Ciki-e használt cuccot venni iskolakezdésre?

A környezettudatos életmód számtalan kérdést, dilemmát vet fel, minél mélyebbre ásunk, annál több a megválaszolatlan kérdés, amelyeket rághatunk magunkban. Ezzel valóban jót teszek? Hogy reagál majd a környezetem? Miért nem értik meg a szeretteim, hogy ez fontos nekem? És úgy összességében miért nem akarja mindenki megváltoztatni a világot? Ezek a kérdések és még rengeteg konkrétabb, a zöld életmódhoz kapcsolható kérdés, dilemma játszódik le a mi fejünkbe is nap, mint nap, ami belső feszültséghez, klímaszorongáshoz is vezet. Ezeket a belső feszültségeket szeretnénk kioldani új sorozatunkkal, melyben a dilemmákra két, a környezettudatos életmód iránt is elkötelezett remek szakember Vida Katalin, tanácsadó szakpszichológus és a Babramegy blog szerzője, valamint  Csizmadia Máté, pszichológus, agrárközgazdász és a Zöld Pszichológia blog szerzője válaszolnak majd. Az első részben az iskolakezdésre készülve Máté azt járja körbe, hogy ciki-e használt dolgokat venni?

Rövid vélemény: nem. 

Hosszabb vélemény: attól függ. 

Nehéz megmondani, hogy manapság mit tartanak cikinek egy iskolai osztályban.  Ahogy Thoreau mondta „Minden nemzedék kineveti a régi divatot, de vallásos áhítattal követi az újat!” A trendek pedig olyan gyorsan váltják egymást, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja őket. Mi mégis követjük. Miért?

 Alapvetően két dolog miatt. 

Egyrészt az ember társas lény. Egy szociális állat. Bombázhatjuk számokkal meg érvekkel, cselekedni akkor is úgy fog, ahogy a társai többsége. Csoportban az emberek folyamatos visszajelzést kapnak a csoport értékeléséről, amihez fokozatosan hozzáigazítják saját értékelésüket. Így az egyes csoporttagok viselkedése, gondolkodása, érzelmei fokozatosan hasonlókká vállnak. Kialakulnak a normák, amit az adott csoport tagjai helyesnek vagy elítélendőnek tartanak, és amelyek erőteljes hatással lesznek viselkedésükre. Belőlük lesz a „hagyomány”, a „közvélemény” vagy épp a „divat”. Olyan erős hajlamunk van a normák kialakítására, hogy gyakorlatilag mindenre léteznek, a szemeteléstől kezdve, az öltözködésen át egészen a randevúzásig. Egy bonyolult világban nem tudunk mindent magunk értelmezni, ezért ezeknek a normáknak a követése nagyban megkönnyíti az életünket. A kutatások szerint már kisgyermekkorunktól tanuljuk őket és büntetjük a megszegésüket. 

Tehát egyrészt a normák.

Másrészt a társas összehasonlítás elmélete szerint az emberekben vágy él, hogy pontos értékelést kapjanak önmagukról is és ezt alapvetően a másokkal való összehasonlítás útján érik el. Az iskola különösen kiemelt terepe ennek, hiszen a fiatalok idejük jelentős hányadát töltik itt. Az osztályteremben uralkodó normák tájékoztatják őket arról, hogy mi az elfogadott és mi nem. A körülöttük lévő emberek pedig folyamatosan információt szolgáltatnak az iskolai és sport teljesítményről, a fizikai vonzerőről vagy épp az anyagi  helyzetről. Ezek pedig óhatatlanul egyfajta státusszal ruházzák fel őket és köztük a mi gyerekeinket is. 

A fentiek alapján jogos a félelem, hogy mit fognak szólni az osztálytársak, ha használt cuccokban járatjuk a gyereket. Négy dologba azonban kapaszkodhatunk:

Először is használt dolgok vásárlása ma már nem kell, hogy a Kincskereső kisködmön világát idézze fel bennünk. Megváltozott a világ. Éppen, hogy túl termelés van. A jóslatok szerint 2030-ra a second hand forgalma meg fogja haladni a fast fashion forgalmát. Ráadásul ma már nem csak az új, de  a zöldtermékek vásárlásának is státusz növelő hatása van.  Szóval, ha valaki emiatt aggódik, az tud másban is gondolkodni. Például környezettudatosságban vagy a segítőkészség fejlesztésében. Ráadásul ezek egész életükben hasznosak lesznek, ellentétben néhány dömping áron megvásárolt kacattal.  

Másodszor létezik egy olyan jelenség, hogy többszörös figyelmen kívül hagyás, amikor is egy csoport tagjai tévesen olyan nézeteket és értékeket fogadnak el, amelyekkel valójában személy szerint nem értenek egyet, de úgy hiszik, mások igen. Illetve az úgy nevezett tévesen észlelt normák, amelyeket a csoporttagok a valóságosnál gyakoribbnak észlelnek. Elképzelhető, hogy minden héten új ruhában feszíteni egy adott közösségben már nem annyira menő. Vagy a használt termékek birtoklása éppen, hogy pozitív dolog. Érdemes ennek utána járni. 

Harmadik kapaszkodó az átkeretezés. Nem mindegy, hogy a használt cikk vásárlását lemondásként értelmezzük vagy erőfeszítésként egy élhetőbb világért. Dan Ariely, amerikai pszichológus kísérletében az alanyok kockadobások után kaptak pénzt, amelyek értékét maguk diktálták be. Minél nagyobb értéket dobtak, annál több pénzt kaptak. Ahogy várható volt sokan csaltak, akiket a hazugságvizsgáló jórészt le is buktatott. Ugyanakkor, ha az alanyoknak nem odaadták a pénzt, hanem egy jótékonysági szervezetnek gyűjthettek, sokkal többet csaltak és a csalást a hazugságvizsgáló sem tudta kimutatni.  A kísérlet egyik oldalról rémisztő. Ha  jónak tartunk egy ügyet, azért csalni is hajlandóak vagyunk.  Másik oldalról viszont bizonyíték arra, hogy egy jó ügyért küzdve képes vagyok a belső működésem megváltoztatására is. És higgyük el, a gyerek pontosan érezni fogja, hogy mit milyen szándékkal teszünk. Ha mi cikinek érezzük az újrahasználatot, nagy eséllyel ő is úgy fogja. 

Negyedik eszközünk a mazsolázás. A klímaválság problémája hatalmas. Gyakorlatilag nincs olyan vetülete az életünknek, amivel ne lenne kapcsolatban. Biztosan van olyan tárgy, amiből a gyerek sem bánja, hogy használtat kap. Kompromisszumként meg lehet állapodni vele, hogy ennyi az elosztható forrás, ezt kell priorizálnia. Van, amiből beleférhet az új, van, amiből nem. Ha a korlátlan erőforrások meglétével kecsegtetjük, mert ezzel vélünk státusz javulást elérni az osztályban is, akkor ne számítsunk rá, hogy nagyon környezettudatos felnőtt lesz belőle. A kettő valószínűleg kizárja egymást. 

A cikket köszönjük Csizmadia Máténak!