Első Zöld Díj és második Carrotmob!

A zsűri szerint az év egyik legfontosabb környezettudatos innovációja a Felelős Gasztrohős Hálózat koncepciója, Felelos_Gasztrohos_Halozat_tag.jpgamelynek megvalósítása és eddigi eredményei alapján érdemelte ki a díjat a csapat. A Felelős Gasztrohős hálózatba szervezi az éttermeket, amelyek a működésüket környezeti és fenntarthatósági szempontok alapján minősítő kérdőív kitöltését követően, környezettudatosnak bizonyulnak.   Felelős Gasztrohős lehet bármelyik vendéglátóhely, amely működése során tudatosan kezeli környezeti hatásait, elsősorban minőségi termékeket előállító, helyi termelőktől szerzi be az alapanyagokat, hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre és az energia-, illetve hulladékgazdálkodása során a fenntarthatóság elveit veszi figyelembe.

A Felelős Gasztrohős Hálózat tevékenysége előnyös az éttermekbe járóknak, hiszen az ajtókon látható matrica és az interneten elérhető adatok alapján megtudhatják, melyek a környezettudatos és felelős elveket vállaló éttermek. Az éttermek pedig környezettudatos fejlesztéseikhez tanácsokat kaphatnak a Felelős Gasztrohős szakértőitől, valamint rendszeresen találkozhatnak a hasonlóan gondolkozó vendéglátókkal és a Felelős Gasztrohős honlapján eredményeiket is közzétehetik. Novembertől Felelős Gasztrohős menü néven környezetbarát ételsort kínálnak a hálózat tagjai, amelyeket a fenntarthatóság elveinek megfelelően, helyi és szezonális alapanyagokból állítanak össze.

gasztrohos_carrotmob.jpgA Felelős Gasztrohős, hazánkban elsők között, carrottmob eseményeket is szervez, ahol az éttermi közösségi programon a vendégek célzottan a vendéglátóhely környezettudatosabbá válását segítő fejlesztéshez járulhatnak hozzá. A Felelős Gasztrohős következő carrotmob rendezvényére a Doblo Bor és Bárban kerül sor jövő kedden (december 4.) 7-től. Filmvetítést követően, Doró Viktória, a Ma és Holnap c. lap főszerkesztője beszélget a meghívott vendégekkel a filmről, valamint a fenntartható vendéglátás trendjeiről.

Az immár harmadik alkalommal átadott Ozone Zöld-díjat az Ozone Network televízió alapította és a zsűri tagjai 2012-ben Dr. Tóth László a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke, Dr. Fogarassy Csaba a Szent István Egyetem Klímatanácsának főtitkára, Gáspár Péter a Carbon Solutions Global ügyvezető igazgatója, a Szent István Egyetem Klímatanácsának külsős felkért szakértője és Herczeg Boglárka a SZIE Klímairoda vezetője voltak.


szólj hozzá: Ozone Zöld-díj 2012 átadó