Voulez-vous ein francia brunch?

photo-16.JPG
Bár valószínűleg nincs nagyobb luxus mint reggelizni menni valahova, a blog olvasóink érdekében egyik vasárnap eldöntöttük: “feláldozzuk” magunkat, és kipróbáljuk azt a kis francia pékséget, amelyről már olyan sokat hallottunk.

A stílusosan Retek utcában található á table! kívülről-belülről is nagyon barátságosnak tűnik: egyrészt be lehet látni oda, ahol a nemsokára a tányérunkra kerülő finomságok készülnek, másrészt az egész design azt az érzést kelti az emberben, hogy nem egy 2 milliós nagyváros egyik legbüdösebb kereszteződésétől (hajdani Moszkva tér) 5 percre áll, hanem egy mezőkkel körbevett francia falucska egyik kis utcájáról tért be a jól ismert pékségbe, ahol Sofie néni hangos “Bonjour”-ral köszönti majd.

 

Szavazzatok a Felelős Gasztrohősre az európai klímaváltozás ellen küzdő projektek versenyén!

 

A párhuzamos univerzumba való betérés érzését erősíti az étlap is, vagyis egy falra függesztett tábla, amelyre kézzel került fel a napi ajánlat – franciául. Bár én szeretem a kulináris kihívásokat és külföldön olykor alkalmazom az étlapra bökés rizikós technikáját, az utolsó étkezés óta eltelt mintegy 15 óra mégis arra kényszerített, hogy kisgyereket megszégyenítő módon kérdezgessem végig a felszolgálónkat, hogy mit esznek a körülöttem ülők, illetve, hogy milyen titkokat rejt még az a bizonyos tábla. Ekkor azonban a francia kultúra egy másik részletéből is ízelítőt kaptam: a vendéglátónkat ugyanis érezhetően idegesítette az effajta kérdezősködés, és bár nem mondott vagy tett semmi olyat, amin jogunk lenne felháborodni, mégis éreztette velünk, hogy most már jó lenne, ha őt békén hagynánk. Míg azt megértem, hogy számára unalmas napi 50-szer elmondani, hogy photo-21.JPGa “tartine” az bizony egy nyitott szendvics, nem pedig torta, szerintünk azt azért elég merész elvárni, hogy mindenki értelmezni tudja a francia étlapot.. Ráadásul egy elég drága, elit helyen szerintünk már régen alap követelménynek kellene lennie, hogy a vendégnek mindig igaza van (akkor is, ha nem jól ejti ki a “croissant” szót), és a felszolgálónak inkább idegesítően kedvesnek, mintsem idegesnek és kedvetlennek kellene lennie – kivéve persze, ha a franciákról alkotott sztereotípia megerősítése a cél (vagyis, hogy nem túl kedvesek), mert akkor viszont nagyon jól haladnak az á table!-osok.

A francia nyelv egyik szépsége, hogy kiejtés után elég nehézkes leképezni a szavakat, úgyhogy csak reménykedtünk, hogy a fordítás fentről lefelé és balról jobbra történt, amelyhez alap szókincsünket (croissant, baguette, saumon, soup du jour, j’taime, voulez-vous coucher..) hozzávegyítve ki is választottuk a megfelelőnek tűnő étket:

– oeufs á la bénédicte (tojás hollandi mártással)
– quiche au saumon et  aux épinards (spenótos és lazacos tojásos-tejszínes torta)
– tartine ratatouille (összesütött zöldséges szendvics)

photo-18.JPG photo-19.JPG

Az ételek, a prezentáció és a kávé egyébként kifogástalanok voltak (a szendvics és a quiche mellé friss salátát is kaptunk), és a három ételből ketten jól meg is töltöttük a gyomrunkat; ezért sajnos az édességeket már nem tudtuk kipróbálni. Ami nagyon megtetszett, az a tányérként szolgáló nehéz fémdeszka, illetve a kávés poharak, amelyek egy meggyűrt, talán be is horpasztott műanyag pohár látszatát keltik.

A honlap szerint az itt, helyben készült péksütemények (és a Gasztrohős szótárban a “helyben készült” és “friss péksütemény” még a hagyományosan, vagyis a helyben lisztből készült péksüteményt jelenti, nem a szerte a városban felbukkanó két-hete-áll-a-mélyhűtőben-mielőtt-itt-bedobtuk-a-sütőnkbe típusúakat) alapanyagainak beszerzésénél elsődleges szempont a jó minőség. Sajnos az á table! számára ez azt jelenti, hogy sok minden – 9 féle liszt, a marhahús és a sajt – “egyenesen Normandiából érkezik”. Nyilván van ebben egy franciás báj, de sajnos van benne sok-sok megtett kilométer és szén-dioxid kibocsátás is. Azt elhiszem, hogy egy sajtnemzetben való nevelkedés után itthon Anthony Lecaude -az á table! pékmestere- nehézségekbe ütközik mind választék, mind minőség szempontjából (lásd erről szóló egyik kedvenc írásunkat itt), de azt azért nem hiszem, hogy a 9 féle liszt közül nincs néhány, amelyet le lehetne cserélni magyarra. A honlap szerint egyébként az á table!-ban megtalálható szendvicsek egyikéhez sem használnak adalékanyagot vagy tartósítószert, de még margarint sem.

photo-20.JPGA Retek utcai helyiségben nem láttunk az átlagosnál környezetkárosítóbb dolgokat, bár vasárnap dél körül elég sok lámpa égett, az édességeket rejtő pult pedig nyitott, amely ha fűtőpultként funkcionál, az elég sok veszteséghez vezet. Mivel nagy volt a forgalom, a szokásos “zöld” kérdéseinkkel nem akartuk lassítani a kiszolgálást, ezért e-mailben kerestük meg a vezetőséget. Sajnos nem érkezett válasz a hulladékkezeléssel, energia- vagy vízhasználattal, társadalmi tevékenységgel, stb. kapcsolatos kérdéseinkre, úgyhogy ezen a téren hiányosak az információink.

Azonban nem hagyott minket nyugodni a 9 féle liszt és az egyéb hozzávalók importja. Vajon valóban szükségesek-e az eredeti francia hozzávalók az igazi ízekhez? Most az olvasók 70%-a azt gondolja, hogy igen, ahogyan a gasztro-vonalon nálunk fejlettebb képességekkel rendelkező ismerőseink is ezt mondták. Ephoto-22.JPGgy barátunk szerint például az igazi “francia croissant-t” kizárólag francia hozzávalókból lehet megalkotni, “Magyarországon egyébként nem is nagyon lehet igazi croissant-t kapni”. Persze nekünk sem kellett több, gondoltuk, hogy ennek utánajárunk. Toboroztunk hét olyan embert, aki elmondása szerint emlékszik a francia croissant ízére és összehasonlíttattuk velük az á table!-ban készült croissant-t egy magyar lisztből készült croissant-tal. A kísérlet előkészületei során sötét titkokra akadtunk a magyar croissant helyzetről, a pékekről és a magyar vajról. A titkokról és a kísérlet eredményéről a következő cikkünkben olvashatsz. 

 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Búzától a lisztig, avagy jöhet a világvége?

De kérem, hosszú távon úgyis meghalunk, avagy a fenntartható kenyér esete

Kézműves torkoskodás