Kő(leves)be vésett ars poetica

koleves_lasagne.jpgVan az a régi mondás, amely szerint pont azokat a dolgokat nem vesszük észre, amelyek ott vannak a szemünk előtt. Bár ezt anyukám leginkább édesapám a vaj hűtőben történő keresgélésének leírására alkalmazza, gyanítom, hogy használata szélesebb körben is elterjedt. Klisé, de nemrég jöttünk rá, hogy mi is beleestünk a rövidre nem látás csapdájába.

Az utóbbi két év alatt – mióta ezt a blogot írjuk -, számos alkalommal voltunk már a Kőlevesben és a Mika Tivadar Mulatóban. Nem emlékszem már egyébként, hogy első alkalommal hogyan kötöttünk ki éppen ott – talán maga a Kőleves név volt hívogató, de az is lehet, hogy az ablakon benézve egyszerűen megtetszettek a sajtreszelőkből és a borospoharakból készült lámpabúrák. Mindenesetre az étterem hamar azzá a hellyé vált, ahol a külföldről érkező barátokat első budapesti estéjükön megetettük. Bevallom, én szerettem a régi sarki éttermet, bár valószínűleg az egymásba érő székek közötti navigálás nem volt a pincérek álma. Persze biztos ezer ok volt még mögötte, de a Kőleves végül átköltözött néhány épülettel odébb, egy korábban elhanyagolt -majd felújított- házba.

Lényeg a lényeg, a legutóbbi alkalommal végre átéltük a Heuréka pillanatot, és a 2014-es blogbejegyzések tervezése közben körbenéztünk a Kőlevesben. Az első és talán legfontosabb lejegyzendő, kisárgázandó, kiemelendő, álmodból-ébresztve-emlékezendő dolog az étteremben az Ars Poetica, amely szerint:

Koleves_credo_mod.jpg

Aki ismer minket az persze tudja, hogy nem elégszünk meg egy falra függesztett hitvallással, – bármilyen jó is legyen az -, úgyhogy megkérdeztük Elek Imolát, az étterem egyik vezetőjét, hogy mi is rejlik még az étterem működésének hátterében.

koleves_csomagolo.jpg“2012 novemberében lett kész az új étterem, előtte ez egy romos ház volt. A környezetvédelmi szempontok már az eredeti, sarki étteremben is fontosak voltak, úgyhogy itt is igyekeztünk ügyelni, amire tudunk. Az alap dolgok mellett – energiatakarékosak az izzóink, újrahasznosított papírt használunk, szelektíven gyűjtjük az üveget, papírt, alumíniumot, stb. – a hulladékcsökkentésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Tervezzük a komposztálás újraindítását (korábban már működött), illetve legtöbbször biológiai úton lebomló, növényi alapanyagból készült elviteles edényeiket használunk. Azért mondom, hogy legtöbbször, mert sajnos ezeket külföldről kell beszerezni, és az időzítés nem mindig sikeres – ilyenkor találkozhatnak a vendégek a műanyag dobozokkal.”

koleves_savanyusag.jpgMiközben megérkezett a vacsoránk – tejtermék- és gluténmentes vega lasagne, csicsóka krémleves, töltött padlizsán és tapas tál -, áttereltük a szót az alapanyagokra és a beszerzési elvekre. Mivel a Mika Tivadarba is a Kőlevesből érkezik az étel, egy kalap alatt beszéltünk a két helyről. A felhasznált alapanyagok minősége mellett itt az is nagyon fontos, hogy azok ha lehet, minél közelebbről érkezzenek – a szezonalitás pedig az étlapon is visszatükröződik. “60 km-es körzetből próbálunk beszerezni mindent, persze ez nem lehetséges teljes mértékben, hiszen néha van például kókusztejes levesünk. Viszont mindent magunk készítünk el, házilag, a pesto-tól a lekvárokig, öntetekig, savanyúságokig. Mikrohullámú sütőnk például nincs is.”  

Ami nekünk még nagyon tetszett, azok az apróságok: az étlapon található külön vega szekció, a gluténmentes és a tejtermékmentes ételek jelölése, a csapvíz, a finom magyar borok, a kedves pincérek, a húsdarálók, lábasok és régiségek..

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekünk úgy tűnik, a Kőleves csapat elég jó irányt mutat a hazai éttermeknek felelősségvállalás terén. Ezért is örülünk, hogy mind a Kőlevest, mind a Mika Tivadart a Felelős Gasztrohős Hálózat tagjai között üdvözölhetjük!

Figyelem!
Hamarosan dönteni kell arról, hogy kinek adjátok az 1%-otokat – 2014 az első év, mikor mi is gyűjthetjük az SZJA-ból származó adományokat! Szeretnénk elűzni azt az esetleges feltételezést, hogy az Alapítványhoz befolyó pénzből finanszíroznánk a blog írásával járó étkezési költségeinket – ez ugyanis teljes mértékben valótlan állítás! Egy baráti társaság vagyunk, akik amúgy is találkozunk egymással, az étterem látogatási költségeinket tehát saját magunk fizetjük. Az alapítvány 2013-as évi pénzügyi beszámolója készülőben van, a 2012-est pedig itt megnézhetitek.

Non-profit szervezetként az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az élelmezés, a környezetvédelem és az egészségünk közötti kapcsolatra, amelyet a blogírások kívüli tevékenységeinkkel (carrotmob, kampányok, kiállítások, rendezvényeken való megjelenés, stb.) szeretnénk elérni. Természetesen emellett számos ötletünk és tervünk van arra vonatkozóan, hogy hogyan nyújtsunk tájékoztatást a felelős étkezés fontosságáról – ezekhez viszont szükségünk van némi anyagi támogatásra. Előre is köszönjük mindenkinek, aki a Felelős Gasztrohősre szavaz az 1%-ával!
Ökológiai Evolúció Alapítvány; Adószám: 18279111-1-43

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Az igazi kisgazdák visszatérnek!

Szimbólumok és zöldségek

Szombaton koccintsunk a Földért!

Fotók: Kőleves Facebook – köszönjük!

Adószám: 18279111-1-43

 

Adószám: 18279111-1-43