Savanyú igazság a szupermarketekről
Fogj kezet a termelővel! 4. rész
Azzal nem sokaknak mondunk újat, hogy Vecsésen tudják, hogy kell savanyítani. A Fehérvári úti piacra járóknak pedig már 23 éve van lehetőségük, hogy válogathassanak a hagyományos savanyúságok – koviubi, csalamádé, töltött paprika – között, ráadásul az utóbbi években már házi paradicsomszószt, tésztát és szezonban friss tököt, céklát is beszerezhetnek az első emeleten az ILZI Kraut árusánál.
Rajnainé Ildikótól megtudtuk, hogy Vecsésen igen régóta foglalkoznak mezőgazdasággal és feldolgozással, amely sokat segített a településnek, hogy fenn tudjon maradni az évszázadok során. Az ő férjének a családja például 250 éve él itt, és már a nagyszülők is savanyítással foglalkoztak. “A családunk lovaskocsival járt be ide eladni az óriási üvegekben eltett savanyúságot akkor, amikor még piaci épület sem volt, csak a földön ültek az emberek az árujukkal.”
Negyed évszázad alatt persze volt mindenféle időjárás és ezzel jobb és rosszabb évek is. “Amikor panaszkodtunk, a nagymama mindig azt mondta: a mezőgazdaság egy nyitott műhely. Vagyis, hogy az időjárást nem lehet betenni egy dobozba és kontroll alatt tartani.” Talán ez adja a szépségét – gondoltam én Ildikót hallgatva, és ettől lesz olyan nehéz is az egész.
“A savanyítással kapcsolatban mostanában sajnos egy csomó negatívumot hallani: például hogy ezáltal elveszik a zöldségek vitamintartalma, vagy hogy tartósítószer van benne, és az egyértelműen rossz. Ha el akarjuk tenni a zöldséget télire, akkor két lehetőségünk van, vagy hőkezeljük, vagy savanyítjuk. A hőkezelés pont az, ami tönkreteszi a vitaminokat. Igen, tartósítószer nélkül nem tudunk minden zöldséget savanyítani, de ma már nátrium-benzoátot használunk, ami nem halmozódik fel a szervezetben, hanem egy nap alatt kiürül. Régen szalicilt adtak a termékekhez, de ma már nem, mert tudjuk, hogy ez nagyon rossz.”
Mint megtudtuk, az ILZI Kraut nevű gyár több mint 10 éve működik Vecsésen. “A fő profilunk a káposzta és a tök, de vetésforgóban sok minden mást is ki szoktunk próbálni, mert szeretjük a saját zöldségeinket felhasználni. Ami nekünk nincs, azt általában ismerőstől, családtagtól vesszük meg.” A savanyítás egyébként úgynevezett bazinokban történik. A savanyúságok zömét nyáron teszik el és következő szeptemberig azt árulják. „A káposztafajta, amit termesztünk, nyersen nagyon jól tárolható, ezért kb. háromhetente vágunk fel egy-egy nagy adagot és azt savanyítjuk. Így nem lesz annyira savanyú, mint régen – ma már az emberek azt nem szeretik – pedig ha túl savanyú a káposzta, csak ki kell mosni. Ráadásul a palántákat is mi neveljük, és több felvonásban ültetjük őket, úgyhogy nem egyszerre érnek be.”
A piacon kívül máshova is szállítanak, sőt multikkal is próbálkoztak, de az nem igazán vált be. Mint megtudtuk, a szupermarketes értékesítés egyik buktatója, hogy az áruházláncok olyan szerződést kötnek a termelővel, amelyet a bolt bármikor felbonthat. Ez, a tulajdonképpen határozatlan időre szóló szerződéskötés a termelőknek kockázatos: Ildikóék például a szerződés alapján tennék el szeptember környékén a megállapodás szerinti mennyiséget, amihez be kell ruházniuk egy nagy összeget. Ha pedig az áruház évközben felmondja a szerződést, akkor a termelő nem tud mit csinálni az eltett, nagyobb mennyiséggel – rajta marad. Ráadásul egy halom extra kiadással is jár az áruházláncas 
beszállítás: néhány szupermarket ugyanis olyan követelményeket is támaszt a beszállítók felé, ami további több százezer forintos beruházást jelent a termelőknek. Káposztát például néhány áruház csak bizonyos fajta – a szokásosnál vastagabb – zacskóban vesz át. Azért a zacskóért pedig a szokásos 2,5 forint helyett 11 forintot kell kifizetnie a termelőknek, ráadásul egy speciális nyomtatott címkét is rá kell tenni a zacskóra, ami az összetevőket meghatározott módon tartalmazza.
“A savanyító gyárnak természetesen egyébként is szigorú szabályozásoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy működjön – de ezeket a vizsgálatokat az áruházláncok nem fogadják el. Külön vizsgálatokat kell elvégeztetni, a saját kasszánkra. A piacon ezzel szemben a termékek bevizsgálását a hivatal végzi el, ami így a termelőnek nem kerül pénzbe.” És hogy hogy lehet bekerülni egyáltalán a szupermarketes beszállítók közé? „A bolthálózatok kiírnak egy beszállítói pályázatot, ahol termelői licit van – lefelé. Vagyis az áruházak attól vesznek, aki a legolcsóbban adja.”
Mégis miért szállít be akkor bárki is a szupermarketeknek? – kérdeztük Ildikót. “Mert telített a piac és sajnos sokan rákényszerülnek. Ha a termelői piacokon négyszer ennyien vásárolnának, nem lennénk ennyire kiszolgáltatva” – kaptuk a szomorú választ.
Ildikótól még egy csomó érdekességet megtudtunk, ami már nem fért bele ebbe a cikkbe. Ha kíváncsiak vagytok, ki viszi tovább az ILZI Kraut gyárat, hogy Ildi szerint hogyan változtak meg az étkezési szokásaink, és hogy hogyan tervezi ő és a férje összefogni a Vecsésieket, olvassatok tovább a Fogj kezet a termelővel! projekt honlapján!
Olvasd el a cikksorozat többi részét is!
A Fogj kezet a termelővel! kampány a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, a Zöld Forrás pályázat keretében valósul meg.