Te hiszel a környezetvédelemben?

A Ferenciek tere Budapest egyik legforgalmasabb pontja, a fél város itt száll át a metróra vagy a metróról. A felújításnak köszönhetően a tömegérzet szerencsére valamivel csökkent, az autós aluljáró megszüntetésével pedig kinyílt a tér, és a térkövek is sokat javítanak az ember kedélyállapotán. Egy napon -amikor épp nem kellett a metróhoz rohanni-, gondoltuk szétnézünk. A templom mellett egy csinos kávéházra lettünk figyelmesek, ami emlékezetünk szerint korábban nem volt itt. Hatalmas üveg ablakai és kívülről látható óriási belmagassága nagyon hívogató volt, ezért elhatároztuk, hogy a következő Gasztrohős találkozót ott tartjuk. Mint kiderült, ez nem volt rossz ötlet.

cafe pio.jpg

A Café Pio keresztény szellemben működő kávézó, amely a régi Ecclesia kegytárgy és könyvesbolt helyén nyílt  meg. A hely Pio atya kapucinus szerzetesről kapta a nevét. A kávézóban rendszeresek a vallási témájú rendezvények, előadások; és mint kiderült a szomszéd templomból előszeretettel járnak át a papok egy sütire, vagy egy pár pohár finom borra esténként.

Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a vendéglátóegység mennyire felel meg az egyház teremtésvédelmi elveinek és gyakorlatának. A környezetvédelmet a katolikus egyház sem hagyhatta ki tanításaiból, kiindulva abból az elvből, hogy nem csak azért kaptuk Istentől a Földet, hogy használjuk és uraljuk, hanem, hogy megőrizzük azt unokáinknak és gondoskodjunk a rajta élő lényekről. IMG_9921.JPGA ferences rend meg különösképpen kötődik a környezetvédelemhez, hiszen alapítójuk, Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentje. Szent Ferenc kiemelt figyelmet fordított az őt körülvevő állatokra és növényekre, és az uralkodó állásponttal szemben nem úgy tekintett rájuk, mint Isten az ember használatára rendelt alkotásaira, hanem tisztelte őket, mint önálló, az emberrel egyenrangú lényeket. Ő volt a katolikus egyház első olyan képviselője, aki a teremtést nem kizárólag az ember érdekében állóként értelmezte (antropocentrikus világkép). Az 1960-as évektől a katolikus egyház több körlevelet is adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy milyen fontos a teremtett világ védelme. Egyik élharcos II. János Pál pápa volt, aki Assisi Szent Ferencet az ökológiával foglalkozók védőszentévé is avatta, és többször felhívta a figyelmet a fenyegető környezeti problémákra.

Így elképzelhetitek a várakozásainkat a Cafe Pio környezetpolitikájára nézve.

IMG_9923.JPGAz első benyomás nagyon pozitív volt, a világos és tágas belső teret két zöldnövényekből álló fal keretezi, aminek hatására már-már tényleg a paradicsomban éreztük magunkat. Persze erre nagyban rásegített a kb. négy méter hosszú süteményes pult is, amely mögött nagy részben magyar gyártmányú finomságok sorakoztak. Itt az ételallergiások is tudnak válogatni, hiszen az “átlagos” finomságok mellett, több fajta paleo, gluténmentes és laktózmentes édességet is találtunk. Kiderült, hogy a kávét is többféle “tejjel” lehet kérni (szója, rizs, mandula), tehát a vezetőség minden(ki)re gondolt. A Café Pio ugyan elsősorban kávézó, de bisztro konyhájának köszönhetően van jónéhány főétel is, amelyek között az ember elvétve találhat vegetáriánus fogásokat is.

IMG_9926.JPGAmi az italokat illeti, nincs kóla, sem semmilyen tartósítószeres, édesített lötty, amiből a visszatérő olvasóink már következtethetnek, hogy milyen elégedettek voltunk a hellyel. Helyette házi készítésű szörpök és limonádé van, illetve 100%-os gyümölcslé, amelyet egy magyar cégtől szereznek be három literes kiszerelésben, és ezzel tonnányi kőolajból készült műanyag flakont spórolnak meg a Földünknek. Sikerült beszélgetnünk Lázár Chef-el is. Kiderült, hogy mindent szelektíven gyűjtenek, és gondoskodnak a sütőolaj, és a maradék étel elszállításáról is. A kávéházban meglehetősen nagy mennyiségben keletkezik kávézacc. Ezt, a sok mindenreIMG_1724__1.jpg használható anyagot a személyzet egyik tagja előszeretettel hordja haza,  elsősorban kertészeti célból. A tisztítószerek legtöbbje csökkentett vegyszertartalmú, de legalábbis odafigyelnek arra, hogy a kímélőbbet válasszák. Ahol a higiéniai szabályok megengedik -pl. ablak- a lehető legkörnyezetbarátabb módszerrel tisztítanak: ecettel. Egyszóval próbálnak odafigyelni. A hatalmas, szigetelt ablakoknak köszönhetően a kávézóban télen is csak estefelé kell felkapcsolni a villanyt, amivel így energiát spórol a vezetőség.

Ha tehát központi helyen szeretnétek ismerősökkel találkozni, valamilyen ételallergiátok van és édesre vágynátok, vagy csak egyszerűen megkóstolnátok egy különleges reform sütit, akkor próbáljátok ki a Café Pio süteményeit, kávéját és teáit (ezek közül néhány ráadásul bio minősítéssel is rendelkezik). A Borospince annyira megtetszett nekünk, hogy itt rendeztük meg a Fogj kezet a termelővel! projektünk zárórendezvényét, amiről a következő posztunkban olvashattok beszámolót.