HILDA vendégül lát

A Nádor utca turistáktól nyüzsgő és rájuk is specializálódott vendéglátóhelyei között kapott helyet egy nem mindennapi miliővel rendelkező helységben az egyik új minősített Fenntartható Vendéglátóhely, a H I L D A · food & mood.

21730807_352482361857756_3906845611450918338_n.jpg

A 200 éves,  Hild József által tervezett épületben annak idején a Tigris szálloda működött, ennek a modernizálva, de a hagyományokat is tiszteletben tartva felújított halljában van az étterem. Szalai Ági, H I L D A anyukája, (ha szabad ilyet mondani) az építkezéskor szerette volna meghagyni a régi hallra emlékeztető jegyeket, mint például a fémszerkezettel rendelkező boltíveket. Nem meglepő, ha belépve azonnal elragadja az embert a hely, és néhány percig csak a berendezést csodálja.

17621745_279877592451567_3506394447441449470_o.jpg

De azért ne hagyjuk szó nélkül azt sem, amiért valójában érkeztünk, hiszen az étel-, és italválaszték is említésre méltó. Sőt! „Olyan helyet szerettünk volna, ahol jó a csirke, és igényesen is lehet fogyasztani. Ehhez jött az, hogy volt is egy ismerős, akinek a munkásságát régóta követem. Ő csirkéket nevel, olyan elkötelezettséggel, és hozzáértéssel hogy az ő kezei közül valóban minőségi termék kerül ki.”(Alemitta) – mondta el Ági. A szabadtartásos, hazai csirkék, és kacsák egy úgynevezett rotisserie sütőben készülnek el, ami gázzal és nem árammal működik. Az induláskor még csak reggelit kínált a H I L D A (Youtyúk, Heppenheimer tojásból), azonban októbertől már este, á la carte formában is megkóstolhajuk Takács Lajos chef szezonálisan változó ételeit.

Az alapanyagokat minden esetben – legyen szó zöldségről, cukorról vagy bármilyen hozzávalóról – értő szemek válogatják. A reggeli kávénkat pl. az etyeki tejgazdaság teszi még finomabbá, ha pedig valamilyen érzékenység, vagy elköteleződés miatt alternatív tejre vágyunk, bio magtejeket is kérhetünk. Emellett isteni, a nagyi által készített üditőket idéző falusi szörpöket, bio almafröccsöt, és a magyar, alkoholmentes gyömbérsört, a Gyömbírt is megkóstolhatjuk. A hetente változó ebédmenü, vagy egy ráérős vacsora mellé pedig kiváló magyar borászok borait is elkortyolgathatjuk.

H I L D A  tehát nem csak remek házigazda, de a környezetével és annak védelmével is törődik. Látogassátok meg Ti is, érdemes!

 A cikket írta: Szabó Eszti