BB’z Bar & Grill – Fenntartható vendéglátóhely a város szívében

Ha a Deák Ferenc tér közelében járunk, vagy éppen a Király utcán sétálunk és megéhezünk, megszomjazunk, rengeteg belvárosi étterem közül választhatunk, akad azonban egy olyan hely, ami valamiben előrébb jár, mint a többi. A Gozsdu udvar bejárata mellett található BB’z Bar & Grill ugyanis azon kívül, hogy az egyik legpörgősebb, legfiatalosabb hely a városban, számos jelentős lépést tesz azért, hogy csökkentse a vendéglátással járó környezetszennyezést is.

bbz.JPG

Miért lehet fontos egy vendéglátóhelynek, hogy odafigyeljen olyan aprónak tűnő részletekre is, mint a poháralátétek és a szalvéták, amikkel mégis sokat tehetnek a bolygónkért?  A környezettudatos törekvésekről Dobos Bencével beszélgettem, akitől megtudtam, hogy a BB’z vezetőségének kiemelt célja, hogy az üzemeltetéssel járó ökológiai lábnyomukat csökkentsék, és ezzel egyrészt a vendégek figyelmét fölhívják ennek fontosságára, másrészt a többi éttermet is változásra ösztönözzék. Ilyen például a teljes műanyag mentesség. Műanyag poharak helyett papírpoharakat kaphatunk a pultnál, a röviditalokat üvegpohárban szolgálják fel, és házhoz rendeléskor is papír csomagolásban érkezik meg a kívánt étel, fa evőezközök kíséretében, valamint az étteremben természetesen szelektíven gyűjtik a hulladékot. A kiváló minőségű alapanyagokat mind hazai termelőktől szerzik be, ez az ételek élvezeti értékéhez is sokat hozzáad, és a gyümölcsök, amik valamilyen formában a koktélokba kerülnek, mind bio minősítésűek. Az étterem megvalósítandó tervei között van a szalvéták lecserélése anyagból készült, mosható változatokra és a poháralátétek is parafából lesznek a jövőben. Hamarosan kapható lesz a BB’z-ben egy olyan koktél is, aminek a megvásárlásával fák ültetését lehet támogatni az étterem biatorbágyi telkén, így az ital nem csak a mi, hanem a Föld egészségére is válik, és közösen egy egész erdőt ültethetünk. Milyen visszajelzések érkeznek a vendégek részéről? Bence szerint a legtöbbeket jó érzéssel tölti el az, hogy a BB’z ilyen módon próbálja óvni a környezetet, és számos pozitív visszajelzést kapnak ezzel kapcsolatban.

bbz3.JPG

A BB’z-ben nemcsak enni lehet jót, vagy a barátokkal iszogatni, hanem remek helyszín szülinapok, leánybúcsúk, legénybúcsúk tartására, és a mindennapokban is számtalan esemény vár minket, amikről a honlapjukon tájékozódhatunk.  Az étterem adott helyszínt többek között a Gasztrohős Zöldülők Vásárának is, így is igyekeznek minél több jó kezdeményezést támogatni. Az étterem tagja a Refill mozgalomnak is, ami azt jelenti, hogy hozzájuk bármikor betérhetünk újra tölteni a kulacsainkat, ha a Király utcán járva megszomjaznánk. Kutyabarát hely lévén nagy szeretettel fogadják a kutyás gazdikat is. Az étteremben létezik egy Virtuális Kutya étlap is, ahonnan, ha valamit megvásárlunk, azzal a “VIGYÉL HAZA ALAPÍTVÁNY!”-t támogathatjuk.

bbz2.JPG

Amikor beléptünk az étterembe, az első benyomásunk az volt, hogy milyen fiatalos és pörgős a hely, tele egyetemista korú felszolgálóval és vendéggel. Belül minden szép, letisztult és hangulatos, a tér tágas, ami kellemes atmoszférát eredményez. Akadnak itt asztalok két főnek, de egész nagy társaságok is kényelmesen elférhetnek. Minden asztalon van valamilyen társasjáték elhelyezve, de ha mást lenne kedved játszani, az egyik sarokban egy nagy polcról kedvedre válogathatsz. Az étlapon találhatóak reggelik, tradicionális magyar ételek a betévedő külföldi vendégeknek, levesek, saláták, hamburgerek, quesadillák és burritók is. Természetesen az italválaszték is gazdag, elvégre bárban vagyunk… A bőséges kínálatot szemlélve természetesen találunk vegetáriánus ételeket is, ilyen például a kecskesajtos burger, vegán trikolor paprikás burrito, 4sajtos quesadilla, vegán quesadilla. A hamburgereket gluténmentes bucival is kérhetjük. Mi a mini burgereket és a carne asada burritót választottuk az étlapról, mindkettő kiváló volt és nagyon jól is lakunk vele, de arról is meg voltunk győződve, hogy az összes többi étel ugyanilyen finom lehet a BB’z-ben. Kellemes meglepetés volt az is, amikor vacsora közben egy igazi popcorn gépből (amilyen a cirkuszokban van), minden asztal vendégeit meglepték egy adag pattogatott kukoricával.

Mindenkinek nagy szeretettel tudjuk ajánlani a BB’z Bar & Grill-t, ahol finomat lehet enni, jókat lehet inni, és emellett azt is tudhatjuk, hogy egy olyan helyen vagyunk, ahol fontosnak tartják a felelős, fenntartható vendéglátást és a környezetterhelés minimalizálását. Együnk a jövőért!